Útvonal

Futás és kerékpár 11km: Egy kevés aszfaltos szakasszal kezdődik, majd következik az egyetlen igazán húzós domb. Váltakozó meredekségű de mire igazán megátkoznátok már vége is. Onnantól örömfutás és bringa mert inkább lejt és csak pindur hullámvasútszerű dombocskák vannak. A célba vezető rövid aszfaltos előtt lekanyarodunk a rétre, már csak a Zala kedvéért. Reméljük a verseny idején a mederben tartózkodik majd 🙂 . Letölthető track.

Futás és kerékpár 21km: Az első frissítőpontig zúzunk a rövidebb távval, megmásszuk mi is az első dombot, de 6,3km-nél érzékeny búcsút veszünk tőlük és sok enyhe lejtő és egy rövid kaptató után megérkezünk Kallosdra. A Kerektemplom tövében frissítés és váltópont lesz, aztán kis szőlőbirtokok között kanyarog a kavicsos út. Elérünk az utolsó emelkedőnek nevezhető részhez és nincs mese itt is fel kell jutni, inkább látványos mint nehéz és szuper a panoráma. Innentől a tempóé a főszerep mert hol így lejt hol úgy. Leérünk a faluba ahol megint frissítő és váltópont próbálja megtörni a ritmust aztán rét, 100m aszfalt, rét, erdőcske és rét, pici aszfalt és a cél. Az utolsó 5 km jobbára a Zala mellett kanyarog, ha dögmeleg lesz elég egy pillantás és hűsít. Ugye milyen egyszerű? 🙂 . Letölthető track:

Futás 42km: A 21-es pálya annyira jó hogy ti mindjárt duplázhattok is. Az első dombért(2x) kárpótoljon az hogy aki rátok néz elgondolkodik, Szuperhősök márpedig vannak !

Váltó: A 21 km-es pálya rajzán jeleztük a váltópontokat. Első szakasz rajtol a mezőnnyel együtt és 8,4 km, két emelkedő és két meredek lefelé vár rá, mert hát minden kezdet nehéz. Ha van a csapatban legjobb, akkor ez az ő terepe. A második a kallosdi váltóponton átveszi a rajtszámot és kis bemelegítő kanyargás után megmássza az utolsó dombot. Nincs értelme nagyon hajtani hogy maradjon erő a száguldozós második felére. Kimondottan jól futható élvezetes terep következik le a faluba 5,2km. A rét előtt újra váltás és ezt a szakaszt tartogassátok annak aki csak azért nem akart eljönni mert dombos. Ebben sík rét, sík erdő, sík aszfalt van. Sík-ítani fog örömében 😉 7,4km. A váltófutásban annyi plusz poén van hogy aki nem próbálta, nem tudja. Fussatok váltót először itt ! A csak csajos váltóknak meglepetéssel készülünk! Első váltópont: Kallosd Kerektemplom.
Második váltópont: Kehidakustány Kossuth ut 1.

Comments are closed.